Chapter 3 - Valóság vagy csak ámítás?

Már a házukban voltunk és vacsoráztunk. Finom rántott csirkét ettünk. A japánoknál ez nem szokásos étel. Szinte nem is szoktak ilyent enni. Csak az én kedvemért csinálták. Soixhiro feleségét Jadenek hívják. Ránèzèsre kiköpött anya. Ami kicsit aggasztó. Mert lehet, hogy szétmentek és utánna keresi a hasonlóságot de ennyire.
-Isteni a vacsora. Nagyon izlik.-mondtam.
-Örülök ha izlik.-mosolygott őszintén Jade.
-És mesélj magadról valamit Katherina, hogy hogy iskola időben idejöttél?-kérdezte Soixhiro. Ettől a kérdéstől rettegtem. Elmondjam nekik az igazat, vagy inkább kamuzzak gyorsan valamit? Nem akarom, hogy apu csalodjon már most bennem.
-Hát mit mesélhetnék? Anyával ketten élünk egy aranyos kis családiházban.-kezdtem el másik téma felé terelni a témát hátha elfelejtődik az iskolai kérdés. Kicsit zavart voltam nem akartam senkinek se a szemébe nézni ezért az asztal közepét bámultam.
-És mi van a sulival?-kérdezte Light. Rájött, hogy terelem a témát. Gonosz mosoly virított az arcán.
-Barom.-morogtam az orrom alatt úgy, hogy csak az a személy hallja akinek szántam.
-Gimis vagy?-kérdezte Gina. Ujdonsült hugim magamra emlékesztetett még külsőre is hasonlítottunk csak neki barna a haja.
-Igen.-megvakartam a fejemet, ezzel nem hazudtam még gimis vagyok fogjuk rá.
-És, hogy hogy ennyit hiányozhatsz?-kérdezte Light.
-Mert...-sóhajtottam.-felfügesztettek teljes év végéig ezért év ismétlés az kötelező lesz. Mert ezt hiányzásnak veszik és bizonyos számú igazolatlan óra után kötelező az év ismétlése.-kicsit megkönyebültem, hogy elmondtam de azért szégyelltem magamat.
-Mit csináltál?-kacagott Light. Apa arcára meglepedtség ült. És szúros szemekkel nézett a fiúra. Vette az adást ezért abbahagyta a nevetést, de a szemében tovább égett az a gonoszság.
-Verekedtem. Igazából kiakartak csapni, de mivel anya cége szponzorálja a sulit ezért megúsztam ennyivel meg azzal, hogy kötelezően el kellett mennem düh kezelésre.-mondtam.
-Értem.-rendezte el az evőeszközeit a tányérjában Soixhiro.-A szobád az emeleten van, Light és Gina szobája melett. Van fent még egy fürdőszoba ami a tietek. Ez a gyerek rész.-mosolygott és direkt terelte a témát. Ami jól esett.
-De apa! Nem vagyunk már gyerekek!-akadt ki Gina. Tizenhárom évesen én is mindig mérges voltam, ha valaki azt mondta rám, hogy kis gyerek vagy kis lány.
-Elnézést felnött kisasszony!-vigyorgott apa. Gina csak megforgatta szemeit. Úgy gondolta jobb ha nem szól, nem èrdemes, mert ő mindig a kislánya lesz, lehet akárhány éves az ő számára mindig ugyanaz a gyermek lesz aki sok évvel azelött volt. Rám vajon, hogy gondol? Mint aki nem sokára nagykorú lesz? Biztos, hisz kiskoromban nem látott. Azért boldog vagyok, hogy már én is helyet kaphattam az ő szívében.
-Holnap korán reggel elmegyünk dolgozni, Light lesz itthon valameddig.-magyarázta Jade.
-Mit dolgoztok?-kérdeztem. A tányéromra helyeztem a villámat és a késemet jelzeve, hogy befejeztem a vacsorát.
-Én szakács vagyok, Soixhiro pedig nyomozó.-szedte össze a tányérokat Jade.
-Köszönöm szépen a vacsorát, nagyon finom volt. Segítek elmosogatni.-szaladtam Jade után.
-Kedves egészségedre. Aranyos vagy, de nem kell segíteni. Menj Gina megmutatja a szobádat.-mutatott az ajtóra.
-Hozom a táskámat.-motyogtam.

Eközben.
-Apának minek kellett elvállalni azt, hogy idejön ez a csaj? Nem is ismerjük!-morogtam a szobába érve becsaptam az ajtót.
- Light ne csapkolódj!-kiabálta Gina.
-Haggyál békén törpe.-ordítottam vissza.
-Nyugalom Light, higgadj le!-nyugtattam magamat. Vettem néhány mély levegőt. Odamentem a TVhez és bekapcsoltam. Híradó ment. Leültem az iróasztalomhoz.
-Most kaptuk a hírt, Kazonubo Hamono az elítélt bérgyilkos, tuszokat ejtett egy bankrablásban.-magyarázta a bemondónő, közben bevágtak egy képet a férfiról. Elővettem a Death Note listát. Tegyünk mégegy probát. Az elsőről semmi hír sem volt.
Fogtam egy tollat és feljegyeztem Kazonubo Hamono. Az óra pillantottam negyven másodperc múlva szívrohamban meghal, vagy sem. Ez egy tréfa és még én is bedöltem neki. Ha igaz lenne felírhatnám a Szőke nevét akkor nem zavarna sok vizet. Még húsz másodperc. Hátra döltem a székemben ès a televizióra meredtem. Gina nevetése szürődött be.
-Halkabban!-harsogtam.
-Mi az citromba haraptál, hogy ilyen savanyú vagy?-kiabálta vissza. Letelt az idő és semmi sem történt. Lekapcsoltam az asztali lámpámat, majd megindultam kifele.
-Várjunk! Most kaptuk a hírt, hogy a túszok kiszabadultak. És a rabló meghalt.-mondta a nő felszabadultan.-Ha jól értettem akkor szívroham vitte el.
Akkor mégis igaz! Ledöbbentem.