Chapter 5 - Mit titkolsz?

Két hete vagyok Tokyoban lassan kezdem megszokni ezt a furcsa helyzetet. Light még mindig seggfej, Ginát imádom, Apa nagyon aranyos és tényleg próbálja behozni a lemaradását velem kapcsolatban, de nagyon sokat dolgozik van úgy, hogy napokig nem jön haza. Ez nekem nagyon szokatlan, de Jade és a többiek már hozzá szoktak. Valami nagy ügyön dolgoznak aminek ő a vezetője csak annyit mondott róla, hogy az ember úgy öl, hogy a közelében sincsen az áldozatának és nem fegyverrel végez vele. Félek... Ez a hely tele van rossz emberekkel minden utcasarkon olyannal találkozhatsz akinek ha a szemébe mersz nézni pórul jársz. Ma is mint ahogy minden nap 'otthon' voltam. A kikapcsolt televizióra meredtem és gondolkodtam. Csak Light van a házban, de ő bezárkozótt a szobájába. Csengetés törte meg a csendet, amitől annyira megijedtem, hogy pár centire felugrottam a kanapéról. 
 -Ki ne nyisdd!-harsogta Light és végig száguldott a lépcsőn.-Tudod az be kell kapcsolni, tudod megfogod a távirányítót és azt a nagy piros gombot megnyomod...lehet Brooklynban nem tanítottak meg rá..-mutatott a TV-re mikor az ajtóhoz ért. Inkabb nem szóltam semmit erre a kis csipkelődés szerűségre csak megforgattam a szemeimet. Sóhajtott és kinyitotta az ajtót.
 -Jó reggelt!-egy vékony női hang szűrődött be.  
-Szia Daisy!Gyere be!-mosolygott. Hogy mit csinál? MOSOLYOG őszintén. Hát ezt nem hiszem el szerelmes a majom. A lány átlépte a küszöböt és megpillantott. A mosoly ráfagyott az arcára. -Szia-fordítottam felé a fejemet. 
 -Ne foglalkozz vele! Apám állítólagos lánya..-legyintett. 
-Seggfej-köhögtem. Gyilkos szemeket meresztett rám amitől olyan idegesítően mosolyognom kellett. -Menjünk a szobámba-megfogta a kezét és húzni kezdte a lépcső fele.-Mutatnom kell valami nagyon érdekeset!-hangja izgatott volt, mintha valami felbecsülhetetlen dolgot talált volna. Megráztam a fejemet. Nagyon kíváncsivá tett vajon mit akar neki mutatni amitől ennyire izgatott lett? Muszály lesz megtudnom. Ajtó csapódás jelentette, hogy bementek. Bekapcsoltam a TV-t, hogy ne legyen feltünő amit végre akarok hajtani. Óvatosan felálltam és lábujjhegyen fellépkedtem a lépcsőn egészen Light szobájáig. Letérdeltem az ajtó elé. Jobb fülemet az ajtónak tapasztottam, hallgatóztam. Az egyik legrondább dolog amit valaha csináltam, de ez az Ő hibája miért előttem mondta?!
 -Valami emberfelettit találtam-suttogta féltestvérem, így még nehezebb kivenni amit mondd. 
-És mégis mi lenne az Light? Csillámpóni vagy Egyszarvú?-gúnyolódott a lány. Egyre jobban kedvelem csak csinaljon még ilyeneket. 
-Nem!-ideges hangja szűrődött ki.- Ez egy dolog amivel megtisztíthatom a világot a gyilkosktól. Hisztérikus nevetésben tört ki a Daisy, amitől nekem is kuncognom kellett. Light reggel biztos begombázott. Vissza folytottam a nevetést. 
-Hallgass!-harsogta. 
-Tessék?-kérdezett vissza.
 -Nem neked mondtam...-magyarázkodott Light
. -Ha ilyen vagy. És nem tudsz értelmes dolgokról beszélni jobbnak látom ha elmegyek-járkálás hallatszott. Befutottam a szobámba ügyelve, hogy a padló ne nyikorogjon. Vajon miről beszélhetett Light? Nagyon érdekel.

Chapter 4 - A Halálisten

Ismét azt a furcsa kacajt hallottam meg amit akkor este... A kezem finoman reszketni kezdett. Lassan fordítottam oldalra a fejemet. Pupillám kitágult amint felugrottam a székemben.
-Mit bámulsz kölyök?-egy denevérszárnyú fickó lebegett a föld felett körülbelül fél méterrel és egyenesen rám szegezte sárga szemeit.-Mondd! Nincs egy kis almád?
-Ki a fene vagy Te?-nagyot nyeltem miközben megpróbáltam összeszedni magamat.
-Ja, hogy één...-a lény újra elnevette magát-Szólíts nyugodtan Ryuk-nak! Egyébiránt pedig Halálisten vagyok..-a Halál listára tévedt a pillantásom. Vajon van valami köze hozzá?-ugrott a fejembe a gondolat.
-A lista..?-adtam szót gondolataimnak.
-Mivel megérintetted a listámat, látsz engem.-bólintott Ryuk.

-Ezt nem igazán értem...-vontam fel a szemöldökömet.
-Kivel beszélgetsz Light?-húgom kiabálása szűrődött át az ajtón.
-Telefonálok!-hazudtam és visszafordítottam a figyelmem a Halálisten felé.
-Nézd, amikor felvetted a listát, hatalmat kaptál, hogy lásd a Halálistent akié a lista, vagyis engem. A lista szabályzatát gondolom már elolvastad... Ha mégsem akkor figyelj! Beírsz egy nevet, itt fontos, hogy csak olyan személyre hat akinek már láttad az arcát, és az illető meghal szívrohamban. Illetve ha kiegészíted a nevet a halál okával akkor úgy. Valamint részletezheted a halál körülményét.
-Igen, ezt elolvastam.-bólintottam visszagondolva a nem rég történtekre. A Halál lista tökéletesen működött. A kezembe vettem a kis füzetet és finoman végigcirógattam. Ezzel a listával mennyi jót lehetne tenni! Én lehetnék az új messiás! Megszabadíthatnám a világot a gyilkosoktól és a bűnözőktől...-fogalmazódtak sorra a gondolatok a fejemben.-De mi van azokkal akiket nem mutatnak a Tv-ben? Akiknek nem látom az arcát mert kockás a kép az arcuk helyén?
-Mondd csak Ryuk, mi van azokkal akiknek valamilyen okból nem látom az arcát, vagy nem tudom a nevét? Őket is megölhetem valahogy?
-Persze.-kuncogott a lény.-Ha megkapod a Halálistenek szemét.
-A Halálistenek szeme?-ismételtem meglepve.-Az meg mi?
-A Halálistenek szemével mindenki nevét látod a feje felett lebegni az életkorával együtt. Ezáltal olyan emberekre is ki tudod vetni a lista hatalmát akiket nem is láttál eddig soha. Persze ennek ára van ám!-Ryuk ismét csak nevetett.-Ha nálad van a szem, a hátralévő életéveid száma megfeleződik.
-Értem.-bólintottam. Nem akartam megfelezi az életem, de egy ilyen képesség...Fantasztikus!
-Egy újabb hír futott be az imént!-a televízió felé kaptam a fejemet. A bemondó riadt hangon tájékoztatta a nézőket egy éppen folyamatban lévő bankrablásról. Ryuk közelebb lebegett a Tvhez és érdeklődve nézte.-Ruma Magamo a bankrablás kitervelője követeli a rendőrségtől, hogy engedjék szabadon távozni.-egy képet vetítettek a fickóról.-Túszként tartja fogva az alkalmazottakat és azzal fenyegetőzik, hogy sorban lelövi őket...
-Na lássuk!-felkaptam egy tollat és írni kezdtem:

Ruma Magamo-pisztoly lövés-19 óra 30 perckor maga felé fordítja túszokra szegezett fegyverét és önnön kezével véget vet életének.

-Jegyeztem fel. A kamera egy belső képet mutatott a férfiról aki valóban a túszok felé lóbálta a pisztolyát. Az órára pillantottam. Épp 19.30-ra váltott. A rabló "érthetetlen módon" maga felé fordította a fegyvert. Arcán félelemmel vegyes érthetetlenség keveredett. Lövés dördült majd holtan rogyott össze.
-Öngyilkosság! A biztonsági kamerák felvételén tökéletesen látszik, hogy Ruma Magamo öngyilkosságot követett el!-a bemondó megkönnyebbült sóhajjal magyarázza az imént látottakat.
-Ez fantasztikus!-nevettem fel ismét.-Tényleg úgy halt meg ahogy leírtam...-pillantottam Ryuk-ra csodálkozva. Megrántotta a vállát miközben bólintott.-Mi van még?-mindent tudni akartam a listáról és annak használatáról.
-Beszéljük meg ezt egy alma mellett...-vigyorgott a Halálisten mohón.
-Jó...-sóhajtottam fel és elmentem almáért.
-Tehát?-nyújtottam át Ryuk-nak az almát.
-Azt már mondtam, hogy látsz és hallasz ha megérinted a listát. Mivel használtad is a listát, így Te vagy az új birtokosa. Azt viszont nem említettem, hogy a halállista birtokosának sorsa,azaz a tiéd, elválaszthatatlan a füzet eredeti tulajdonosának, a halálistennek a sorsától, amíg meg nem halnak, vagyis míg meg nem halunk. Tehát még egy darabig élvezheted a társaságom.-vigyorgott.-Elpusztítani pedig nem tudsz!-kacsintott.-Én meghosszabbíthatom azáltal az életemet, hogy neveket írok a füzetbe, de ez rád nem vonatkozik...-ezt a szabályt sajnáltam. Örökké élhetnék akár. Az elkövetkező nemzedékeket is megvédhetném a bűnözőktől. Én lehetnék a világ ura...

Chapter 3 - Valóság vagy csak ámítás?

Már a házukban voltunk és vacsoráztunk. Finom rántott csirkét ettünk. A japánoknál ez nem szokásos étel. Szinte nem is szoktak ilyent enni. Csak az én kedvemért csinálták. Soixhiro feleségét Jadenek hívják. Ránèzèsre kiköpött anya. Ami kicsit aggasztó. Mert lehet, hogy szétmentek és utánna keresi a hasonlóságot de ennyire.
-Isteni a vacsora. Nagyon izlik.-mondtam.
-Örülök ha izlik.-mosolygott őszintén Jade.
-És mesélj magadról valamit Katherina, hogy hogy iskola időben idejöttél?-kérdezte Soixhiro. Ettől a kérdéstől rettegtem. Elmondjam nekik az igazat, vagy inkább kamuzzak gyorsan valamit? Nem akarom, hogy apu csalodjon már most bennem.
-Hát mit mesélhetnék? Anyával ketten élünk egy aranyos kis családiházban.-kezdtem el másik téma felé terelni a témát hátha elfelejtődik az iskolai kérdés. Kicsit zavart voltam nem akartam senkinek se a szemébe nézni ezért az asztal közepét bámultam.
-És mi van a sulival?-kérdezte Light. Rájött, hogy terelem a témát. Gonosz mosoly virított az arcán.
-Barom.-morogtam az orrom alatt úgy, hogy csak az a személy hallja akinek szántam.
-Gimis vagy?-kérdezte Gina. Ujdonsült hugim magamra emlékesztetett még külsőre is hasonlítottunk csak neki barna a haja.
-Igen.-megvakartam a fejemet, ezzel nem hazudtam még gimis vagyok fogjuk rá.
-És, hogy hogy ennyit hiányozhatsz?-kérdezte Light.
-Mert...-sóhajtottam.-felfügesztettek teljes év végéig ezért év ismétlés az kötelező lesz. Mert ezt hiányzásnak veszik és bizonyos számú igazolatlan óra után kötelező az év ismétlése.-kicsit megkönyebültem, hogy elmondtam de azért szégyelltem magamat.
-Mit csináltál?-kacagott Light. Apa arcára meglepedtség ült. És szúros szemekkel nézett a fiúra. Vette az adást ezért abbahagyta a nevetést, de a szemében tovább égett az a gonoszság.
-Verekedtem. Igazából kiakartak csapni, de mivel anya cége szponzorálja a sulit ezért megúsztam ennyivel meg azzal, hogy kötelezően el kellett mennem düh kezelésre.-mondtam.
-Értem.-rendezte el az evőeszközeit a tányérjában Soixhiro.-A szobád az emeleten van, Light és Gina szobája melett. Van fent még egy fürdőszoba ami a tietek. Ez a gyerek rész.-mosolygott és direkt terelte a témát. Ami jól esett.
-De apa! Nem vagyunk már gyerekek!-akadt ki Gina. Tizenhárom évesen én is mindig mérges voltam, ha valaki azt mondta rám, hogy kis gyerek vagy kis lány.
-Elnézést felnött kisasszony!-vigyorgott apa. Gina csak megforgatta szemeit. Úgy gondolta jobb ha nem szól, nem èrdemes, mert ő mindig a kislánya lesz, lehet akárhány éves az ő számára mindig ugyanaz a gyermek lesz aki sok évvel azelött volt. Rám vajon, hogy gondol? Mint aki nem sokára nagykorú lesz? Biztos, hisz kiskoromban nem látott. Azért boldog vagyok, hogy már én is helyet kaphattam az ő szívében.
-Holnap korán reggel elmegyünk dolgozni, Light lesz itthon valameddig.-magyarázta Jade.
-Mit dolgoztok?-kérdeztem. A tányéromra helyeztem a villámat és a késemet jelzeve, hogy befejeztem a vacsorát.
-Én szakács vagyok, Soixhiro pedig nyomozó.-szedte össze a tányérokat Jade.
-Köszönöm szépen a vacsorát, nagyon finom volt. Segítek elmosogatni.-szaladtam Jade után.
-Kedves egészségedre. Aranyos vagy, de nem kell segíteni. Menj Gina megmutatja a szobádat.-mutatott az ajtóra.
-Hozom a táskámat.-motyogtam.

Eközben.
-Apának minek kellett elvállalni azt, hogy idejön ez a csaj? Nem is ismerjük!-morogtam a szobába érve becsaptam az ajtót.
- Light ne csapkolódj!-kiabálta Gina.
-Haggyál békén törpe.-ordítottam vissza.
-Nyugalom Light, higgadj le!-nyugtattam magamat. Vettem néhány mély levegőt. Odamentem a TVhez és bekapcsoltam. Híradó ment. Leültem az iróasztalomhoz.
-Most kaptuk a hírt, Kazonubo Hamono az elítélt bérgyilkos, tuszokat ejtett egy bankrablásban.-magyarázta a bemondónő, közben bevágtak egy képet a férfiról. Elővettem a Death Note listát. Tegyünk mégegy probát. Az elsőről semmi hír sem volt.
Fogtam egy tollat és feljegyeztem Kazonubo Hamono. Az óra pillantottam negyven másodperc múlva szívrohamban meghal, vagy sem. Ez egy tréfa és még én is bedöltem neki. Ha igaz lenne felírhatnám a Szőke nevét akkor nem zavarna sok vizet. Még húsz másodperc. Hátra döltem a székemben ès a televizióra meredtem. Gina nevetése szürődött be.
-Halkabban!-harsogtam.
-Mi az citromba haraptál, hogy ilyen savanyú vagy?-kiabálta vissza. Letelt az idő és semmi sem történt. Lekapcsoltam az asztali lámpámat, majd megindultam kifele.
-Várjunk! Most kaptuk a hírt, hogy a túszok kiszabadultak. És a rabló meghalt.-mondta a nő felszabadultan.-Ha jól értettem akkor szívroham vitte el.
Akkor mégis igaz! Ledöbbentem.

Chapter 2 - Repüljünk Japánba!

A repülő út elég fárasztó volt. Egy középkorú nő ült mellém aki elmesélte élete történetèt. Fogjuk rá, hogy úgy élt mint egy kém mert mindent kideritett ami szerinte nem volt igaz. És végül mindig neki lett igaza. Bíztatott arra, hogy mindig álljak ki az igazamért. Kedves volt. A gépem leszállt.Elbúcsúztam a nőtől. Félelem járta át a testemet, a hasam ököl méretűre húzodott össze. Egy srác segített levenni a táskáimat. Majd elindultam kifele a gépből. Az emberek nyüzsögtek a reptéren mint egy hangyabolyban a dolgos hanygák.  Kerestem a nevemet egy táblán, mert anyának azt mondták, hogy csinálnak apáék egy névtáblát, hogy megtaláljam őket. Mivel Soixhiroról is csak tizenhat évvel ezelötti képeket láttam. Elbambultam. Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy zuhanok a föld felé és bevertem a fejemet valamibe de ahogy kezdtem feleszmélni a hirtelen történt dolgokból inkább azt mondanám, hogy lefejeltem valakit. Én a földre estem neki meg kiestek a könyvei a kezéből.
-Jobban is vigyázhatnál szőke!-ordította le a fejemet az áldozatom aki egy magas barna hajú sármos fiú volt.
-Ne haragud, nem figyeltem!-mentegetőztem.
-Mások nézz az orrod elé!-ordított még mindig. Gyorsan összeszedte a könyveit és elsietett. Mekkora egy bunkó mondtam, hogy véletlen volt. Frusztrált voltam. Felálltam a hideg betonról fogtam a táskáimat és tovább kerestem. Majd megpillantottam egy fehértáblát amire fekete alkoholos filccel volt rá írva Katherina Love. Ott voltak. Azt hiszem pont az ő kezében volt a tábla. Ránézésre elég fiatalnak tűnik, sármos volt, hosszú térdig  erő kabát volt rajta büszkeség járta át szívemet, hogy ő az én apukám. Erőt vettem magamon. Elindultam. De, hogyan köszönjek nekik? És ha nem lesz közös témánk és beáll a kínis csönd?
Megálltam pont előttük, de nem jött ki hang a számból. Ott álltam elöttük mint egy idióta, ők meg csak furcsán pislogtak rám.
-Szőke?! Te követsz?-morogta a srác akivel az elöbb ütköztem.
-Nem, dehogy is! Katherina Love vagyok.-magyaráztam.
-Nem! Az nem lehet!-ugrott ki az ér a homlokán az idegessétől.
-Pedig mégis.-húztam el az é betűt. Ledobtam a táskáimat és apám nyakába ugrottam. Annyira boldog voltam, hogy végre láthatom. Csak pár másodpercel kèsőbb eszméltem fel, hogy az idegeneket sem ölelgetem az utcán és számomra mèg ő is az. Nincs arra szó, hogy mennyire rosszul éreztem magamat amikor az iskolában családi nap volt, képeket kellett bevinni a közeli rokonokról mivel nagyszüleim meghaltak anya részèről még születésem előtt ezért csak anyáról és rólam volt kép. Annyira rossz volt nézni a másik boldog családokat.
-Bocsánat nem akartam...
-Semmi baj.-ült boldog mosoly az arcára.-Bemutatom a család ezen részét. Ő itt a lányom Gina tizenhárom éves. Ő Light a fiam akivel ezek szerint már találkoztál kicsit mogorva és sokszor modortalan. Ne haragudj rá.-magyarázkodott.-A feleségem otthon van és főz nekünk.

Chapter 1 - Kezdetek kezdete

Gyönyörű napsütötte reggelre ébredtem. A nyitott ablakomon keresztül az enyheszél virágillatot szállított a szobámba még az én tompa orromat is eltelítette a kellemes érzés. Szép lassan kinyítottam a szemeimet majd álmosan ásítottam. Nem volt erőm felkelni, hisz még volt időm az indulásig. Elég sokáig csak feküdtem az ágyban mint Csipkerózsika aki várja a hercege csókját amitől újra felébred és erőre kap, de az én hercegem nem jött, mert nem is létezett. Így a szobámban egyedül maradtam a gondolataimmal. Elöntött a félelem. Talán soha életemben nem féltem még semmitől ennyire. Mi lesz akkor ha odarepülök és azt mondja, hogy nem akarja velem eltölteni ezt az időt, mert nem vagyok neki szímpatikus?!  S ha azt mondja, hogy ő nem is az apám csak szimpla jó indulatból mondta ezt èdesanyámnak? Rettegek attól, hogy délután találkozom az eddig életemben nem látott èdesapámmal és családjával. Sóhajtottam. Ahogy ezeken gondolkoztam görcsölni kezdett a hasam. Kintről anya hangja és léptei szűrődtek be a csukott ajtón.
-Jól van, persze! Akkor kimentek elé a reptérre? Köszönöm Soixhiro (Szóicsiró)! Akkor majd érkezik! Rendben! Minden jót!-telefonált. Tudom, hogy nem szép dolog a halgatózás de ha úgy vesszük akkor nem is csináltam azt, mert ő túl közelállt az ajtómhoz és hangosam beszélt szóval az ő hibája, hogy hallottam.
-Katherina kicsim ideje felkelni.-nyitott be anya.
-Fent vagyok.-motyogtam.
-Akkor igyekezz jó?-eresztett egy mosolyt. Ha anyára ránéz egy idegen akkor azt hiszi, hogy ügyvèd mert olyan hivatalos a megjelenése, pedig csak titkárnő.
-Persze.-ásítottam. Elindult lassú léptekkel az ajtó fele majd mikor elhagyta a szobám területét becsukta maga után az ajtót. Erőt vettem magamon és kiszálltam az ágyból. A fürdőfelé vettem az irányt. Kifèsültem hosszú szöke hajamat. Megmosakodtam és felöltöztem. Nem túl kihívóan, de csinosan. Két óra múlva már a reptéren voltunk.
-Hívj bármikor! Ha haza akarsz jönni csak szólj!-kezdett bele anya a monológba.-Kislányom beszéltem apáddal ha gondolog akkor Japánban leéretségizhetsz.-mosolygott.
-Ööö...erre nem tudom mit mondjak!-lepődtem meg az elöbb hallottakon.
-Majd eldöntöd.-szorított magához.
-Anya...LEVEGŐT!-próbáltam eltolni, mert annyira szorított, hogy nem kaptam levegőt.-Szeretlek.-mondtam mikor kicsit engedett a fogásból.
-Én is!-elengedett.-Vigyázz magadra!-adott puszitt az arcomra. Elindultam a gép felé. Szivem a torkomban dobogott. Innen már nincs visszaút.

Eközben Japánban.

-Micsoda jól kidolgozott tréfa...-dörmögtem az orrom alatt.

~Az az ember, akinek nevét e füzetbe írják, meghal.
~A bejegyzett személy emberi mértèkegységben számított  40 másodperc múlva meghal szívrohamban.
~Nincs hatása, ha az író nem ismeri a bejegyzendő személy arcát. Következésképp azonos nevű személyekre hatást elérni nem lehet.
~ Ha a név bejegyzésétől emberi mértékegységben számított 40 másodpercen belül feltüntetik a halál okát, a halál aszerint következik be.
~ A halál okának mellőzése esetén a bejegyzettekkel szívroham végez.
~ A halál okának feltüntetése esetén további 6 perc 40 másodperc áll rendelkezésre a halál körülményeinek részletezésére.
~ Attól a pillanattól fogva, hogy a füzet az emberek világába kerül, oda is tartózik.
Olvastam a "Death Note" felíratú füzet használati utasítását.
-Nem vagyok normális...-vakartam meg a fejemet. Az iróasztali fiókomat kíhúztam, kerestem egy újságot. Amit meg is találtam. Végig lapoztam. Megtaláltam amit kerestem, egy bünöző nevét és képét. Minden újságban van ilyen. Elővettem egy tollat és feljegyeztem Larry Kazakage.

Prológus

  Egy viharos este kezdődött az egész. Egy fiatal fiú sétált sietve Tokyo utcáin. Az egyetlen fényt az utcailámpák gyér fénye és egy-egy villám szolgáltatta. A fiú sietősebbre vette lépteit. Minél hamarabb el akarta érni uticélját. Nagyon jól tudta, a város nem biztonságos ezekben az órákban. Ahogy egyre haladt előre, egyre jobban erősödött az érzése...eltévedt. Egy lámpa alatt megállva körülnézett, hogy valami támpontot találjon. Hunyorogva próbálta elolvasni az utcatáblára írt szavakat. Valami épp az orra előtt suhant el. Ilyedtében hátrahőkölt. Amint sikerült lecsillapítania dübörgő szívét, alaposabban körülnézett. Egy napló szerű tárgy pihent a nedves úton. Leguggolt és a kezébe vette. Valami azt súgta, ne nézzen bele... Halk kacajra kapta fel a fejét. Körülötte azonban egy árva lélek sem volt. ''Nyisd csak ki!'' szólalt meg az előbbi hang. A fiú megborzongott. Megrémítették a történtek. Felkapta a naplót és kocogva indult tovább. Minél hamarabb el akart tűnni a hang közeléből...